Ariana Grande másodszorra is elrontotta japán tetoválását

|

Az énekesnőnek ez a tetkó nagyon nem akar összejönni.

A napokban a fél internet Ariana Grande új tetoválásától volt hangos, ami végül nem úgy sikerült, ahogy azt a fiatal sztár tervezte. Grande új nótájának, a 7 Ringsnek (magyarul hét gyűrű) címét akart rátetováltatni a tenyerére. 

Sokan pórul jártak már akkor, mikor avatatlan kezekkel varrattak magukra japán írásjeleket, azaz kandzsikat. Most Ariana Grande is ebbe futott bele. Új tetoválásán ugyan a japán hét és a japán gyűrű szavak írásjelei láthatóak egymás mellett, a japán írás viszont nem úgy működik, hogy simán csak egymás mellé pakol az ember szavakat. 

Az énekesnő tetoválása így ebben a formában nem hét gyűrűt, hanem japán grillsütőt jelent. 

Így festett a grillsütős tetkó:

Ariana Grande ki akarta javítani a tetoválást, ezért segítséget kért. Az alábbi képen azt láthatod, ahogy épp megkapja a tanácsot: a két írásjel közé, egyúttal fölé varrasson oda még egy kandzsit, az ujj jelét. 

Sajnos az énekesnő nem követte pontosan az utasításokat, a meglévő tetoválása alá került az új kandzsi egy szívecske társaságában. Így viszont Grande tetkója továbbra sem azt jelenti, amit eredetileg szeretett volna. Jelen állapotában egész egyszerűen ez olvasható a tenyerén: japán grillsütő ujj. 

Az internetezők persze azóta is ezen nevetnek. Kíváncsian várjuk a fejleményeket és az esetleges újabb tetkókat. 

Minden nap megosztunk veled pár érdekességet, ne feledd el kedvelni Facebook oldalunkat.


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.trendblog.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.